Már Hodzsa életében fogalommá vált a „gyarmatizmus”, ami Hodzsa mérhetetlen számú aranyköpéseit jelenti – merthogy kiváló humorérzékének köszönhetően igen gyakran szórta őket. Ritkán szólt – de akkor velőset…
Én hármat őrzök ezek közül.

Az egyik:
Pár éve ínhüvelygyulladás gyötört (vagy egy éven keresztül), közben a dobosunknak, Török Gábornak pedig a lábát műtötték. Ekkor sütötte el Hodzsa, hogy „A lábamat még kezeltetem, de a kezem már lábadozik…” 

A másik:
Vikivel (Gombkötő Viktóriával, szintén egykori zenésztársunkkal) alakított duójukkal léptek fel a Strófa Klub vendégeként (Viki énekelt és klarinétozott, Hodzsa gitározott). Viki úgy konferálta be a soron következő számot, hogy „Most pedig egy ismertebb dal következik…”, erre Hodzsa fapofával: „Én is ismerem…”

A harmadik (és ez volt a kedvencem):
Amikor (öt éve) csatlakoztam a Nevetek zenekarhoz basszusgitárosként, előtte év(tized)ekig nem volt basszusgitár a kezemben (de előtte se olyan nagyon sokat), így hát gyakran mondogattam (rám jellemző módon magasan túltengő önbizalomtól fűtve…), hogy nem tudok basszusgitározni, ne várjanak tőlem sokat.
Egyszer aztán Hodzsa kitalálta, hogy fretless, vagyis bundnélküli basszusgitáron kéne játszanom, mert annak a hangja jobban illik ehhez a zenéhez, jobban hasonlít a nagybőgő hangzásvilágához. Hát én erre mi mást is mondhattam volna (jóval nehezebb, mint bundoson játszani), mint hogy „Hülye vagy??? Én azon nem tudok játszani!”

Erre Hodzsa barátom a szokásos kis mosollyal a bajusza alatt: „Most akkor nem tök mindegy, hogy melyiken nem tudsz játszani, bundoson vagy bund nélkülin?”

Drága Barátom, legyen az álmod szép…