2020–2024
Almár Ákos megemlékezése a Facebookon
Gyarmati „Hodzsa” Gábor
1958–2024
Hodzsa elment… Hodzsa nincs többé… Ezt a tényt még fel kell fognia az agyamnak. Nem megy… Tudom, hogy nem is fog menni… Soha… Múlt pénteken még együtt játszottunk a Virág Benedek Ház udvarán, majd elköszöntünk, hogy akkor 25-én irány Szemes, a Kolo-tábor. De a Nagy Forgatókönyvírónak, úgy látszik, nem felelt meg ez a változat…
Szinte napra pontosan négy éve ismertem meg, amikor először játszottam a Nevetek zenekarral a Wekerletelepen, a Kós Károly téri pavilonban (bár, mint kiderült, már jó huszonöt évvel korábban találkoztunk, mert jártam Greenfields-bulin a Gyökér Klubban).
Először bizalmatlannak tűnt – de aztán az idétlen szóviccek imádata igen hamar közel hozott minket egymáshoz… Rendszeresen borzoltuk közösen zenésztársaink idegeit, amikor bármilyen téma is szóba került, pár mondat után lövöldözni kezdtük egymásnak a lükébbnél lükébb poénokat oda-vissza… De más is közel hozott minket egymáshoz, én ugye kezdetektől rá voltam utalva a segítségére, az elején még ugye nem ismertem a dalokat, így őrá voltam kénytelen hagyatkozni, figyeltem a bal kezét, hogy milyen akkordokat fog a gitárján, és azokat az alaphangokat szólaltattam meg én is a basszusgitáromon (de ő aztán jól kiszúrt velem, amikor gitár helyett ír buzukin kezdett játszani, annak egész más a hangolása…).
Egyébként a zenéhez, zenéléshez való hozzáállásunk gyökeresen más volt – de valahogy mégsem volt ebből vita köztünk soha, a kölcsönös tisztelet elsimította ezeket. Mert én tiszteltem nagyon a hihetetlen zenei tudásáért, hozzáállásáért, pontosan tudtam, hogy ezerszer jobb nálam, a lába nyomába se érhetek soha. (És ez most, hogy elment, feketén-fehéren be fog bizonyosodni…). Ami érdekes volt, hogy bár, ahogy írtam, remek humora volt, a zenében nem szerette a viccet. Éppen ezért érzem hatalmas dolognak, amikor egyszer-kétszer fellépés közben rá tudtam venni némi baromkodásra.
Zenei látóköre nagyon széles volt, ennek megfelelően rengeteg zenekarban játszott, oszlopos tagja volt a Nevetek zenekar mellett a Les Alouettes, az Írka-fÍRka és a (már említett) Greenfields zenekaroknak (biztos volt még más is, amiről nem tudok), legutóbb pedig egykori klarinétos énekesünkkel, Gombkötő Viktóriával alakítottak duót – amelynek fellépéseiről szuperlatívuszokban írtam nemrégiben; olyan hihetetlen összhang volt kettejük között, hogy azt hiszem, ha félreteszem saját fájdalmunkat, azt kell, hogy mondjam, hogy ezt a formációt érte a legnagyobb csapás; Hodzsa mindenhol pótolhatatlan, de nem kérdés, hogy itt a leginkább, ilyen duó nem lesz még egy…
A zenélés mellett egyre inkább kiderült, hogy a technikai részéhez is van érzéke, a Nevetek zenekarral készült négysávos demónk felvételeinek nagyrészét (a covid alatt) az ő apró kéglijében vettük fel sávonként (Gyulai Csabánál készült el a végleges keverés). De említhetném a legutóbbi Waldorf-iskolai fellépésünket is, ahol a tökismeretlen ottani cuccot percek alatt összedobta az általunk odavitt dolgokkal és – a helyszín adottságaihoz képest – tökéletesen megszólaltunk.
Pénteken, mikor mi a Sky FX-szel a Várban játszottunk, ők is játszottak volna a Les Alouettes zenekarral a Francia Intézetnél (még hülyéskedtünk is, hogy csináljuk egymásnak a konkurenciát). Ő már nem lehetett ott…
Viki ott volt a bulinkon, és mondta nekem, hogy nem tudja Hodzsát elérni, és izgul, hogy mi van. Másnap tudtuk meg… Magányosan élt az apró budai lakásban – és ott is halt meg, magányosan. Úgy találták meg…
Éjjel megjelent álmomban, és elköszönt, odaadott egy rakás papírt, hogy ezeket használni tudom majd…
Ég Veled, Hodzsa…. Nem tudom, hogy lesz tovább, de Nélküled már egyik zenekar se lesz ugyanaz…
